Az Örökségünk Őrei verseny tiszta showbiznisz, úgyhogy jó ötletnek tartottuk a nézők megérintését rövid Youtube videókkal. A csatornán pillanatnyilag csak két videó van, de ezek száma rohamosan növekszik!

Első videónk egyfajta bevezető a csapatunkról és a házról. Benne van, hogyan jussunk el a Főtértől a Vármegyeházáig, hogy melyik évben építették, és hogy abban az évben még milyen fontos események történtek, hogy az olvasó el tudja helyezni a korban a házat. A videót háromszor kellett újraforgatni, különböző technikai okok miatt, az intró lefilmezése pedig külön idegösszeropanásokkal járt, mivel minden elhaladó ember vagy autó miatt újra kellett venni, méghozzá a lassan és nehezen nyíló kapuval! Végül is - a kisebb-nagyobb hibáktól eltekintve - elégedettek vagyunk az eredménnyel.

Az első videó

A második videónk nem csak tőlünk függött: interjúalanyunkkal, Szántai János újságíróvall is egyeztetni kellett, amit meg is oldottunk, és le is forgattuk a videót. Igen ám, de amikor otthon leültünk egy meleg csésze tej mellett megvágni, észrevettük, mennyire horribilisen rossz a minősége a felvételnek. Szántai János volt olyan kedves, és újra kamera elé állt ( nagy tisztelgés előtte ezért) és újra leforgattuk az interjút, de így már fel tudott készülni, és sokkal jobban sikerült, mint az első.

A második videó