Villognak a fények körülöttem,
Mégis körülölel a sötétség;
Billeg a kezemben a tömeg,
Melyre írom a lelkem fölényét.

Késő van már, aludni kéne,
De véső marja az agyamba;
Hangyák vagyunk mi éppen,
Félő marha a zajban.  

Felrúgunk mindenkit magasba,
Tiszta vér a tér alattunk;
Állok az ég alatt magamban,
Holtak között hullák vagyunk.

Akváriumban egy nagy cápa,
Fajtársa egy se, csak gyomrában;
Gyom rágta vidéken raktárak,
Sehol egy folyó, egy forrása.

Ahogy órákat veszel, hogy jól lássad
Az időt, a mutatót, a karátot;
Kabátod ujja fedi az árat,
Telefonodon nézed a karácsonyt.

Én nézem a kezemben,
Érzem a szememben,
Értem az eszemben a rákot,
Ami elkap, erősen elpátyol.

Mégis fátyol a szememen,
Hályog a kezemen,
Fáj ok az eszemben, de átok,
Hogy ki nem állhatom a gondolatát.

Így ignorálok mindent, mi káros,
A szememnek,
Kezemnek, eszemben rágó,
Min csámcsogok, ha a gondolat bánt.

Így rákos ujjammal
A rágót agyamból
Beleragasztom új lapra;
Támpont legyen agyagból.

-Lveseth